Lakásbiztosítás: az alulbiztosítás fogalma

Egy jól megválasztott lakás- vagy házbiztosítás biztonságot ad az egész családnak, hiszen ezzel a fedezettel számolhatunk, ha kár éri lakásunkat, házunkat. Az egyik leggyakoribb probléma azonban, amellyel találkozhatunk, az alulbiztosítottság fogalma. Ez a hiba általában a régebben kötött szerződéseknél bukkan elő, azonban a jelzáloghitelekhez kötött lakásbiztosítások biztosítási összege sincs mindig megfelelően beállítva.

Lakásbiztosítás: az alulbiztosítás fogalma

 

A két legfontosabb fogalom, ami a károk igen nagy százalékánál jelen van, az alul- és felülbiztosítottság. Az alulbiztosítottság azt jelenti, hogy az ingatlan értéke nem egyezik meg a biztosítási összeggel, azaz kár esetén a kárszakértő megállapítja, hogy az ingatlan értékének például csak a 70%-a van biztosítva. Ez azt eredményezi, hogy az adott kárnak is csak a 70%-át fogja kifizetni a biztosító. Az alulbiztosítások leginkább akkor alakulhatnak ki, ha jópár évig nem frissítjük lakásbiztosításunkat.

Vegyünk egy példát:

Még 2007-ben kötöttünk a családi házunkra biztosítást, akkor 1,2 millió koronás biztosítási összegre, ami körülbelül 40 ezer eurónak felel meg. Ezt a szerződést mindmáig, tíz éven keresztül őrizzük otthon, közben még el is dicsekedünk a szomszédnak, hogy mi még annak idején kötöttünk egy nagyon jó biztosítást és tíz éve szinte minden évben apró pénzt fizetünk rá, ennél biztosan nincs jobb és olcsóbb a piacon. Közben a házunkat újítgattuk, telt az idő, az értéke folyamatosan növekedett, és mára már 80 ezer eurót ér a piacon. Sajnos a mai időjárási viszonyok kiszámíthatatlanok, jön egy nagyobb vihar és elviszi a teljes tetőnket, amelynek rendberakása 20 ezer euróba kerül. A kárszakértő megállapítja, hogy az ingatlan értékének csak az 50%-a van biztosítva (80.000/40.000=0,5=50%), tehát a kárnak is csak a felét fogja kifizetni, ami esetünkben 20.000*0,5=10.000 euró. Kis túlzással beláthatjuk, hogy ha már fizetünk, fizessünk teljes fedezetet. Jobban fog fájni a 10.000 euró, mint 20-30 euró éves megtakarítás a biztosításon.

Összefoglalva a lényeg egy képen:

alulbiztositas-magyarazat.png

Hogy ezt a problémát kiküszöböljük, bizonyos időszakonként személyesen igényelhetjük a biztosítás növelését, tehát választhatjuk az úgynevezett indexálást is. Ez esetben a biztosító minden évben a statisztikai hivatal által közzétett piaci árak alapján növeli a biztosítás összegét. Az újrakötéssel az alulbiztosítás kiküszöbölése mellett számos új szolgáltatással is bővíthetjük biztosításunkat, a növekvő konkurenciaharc miatt már egyre több bónusszal szolgálnak a biztosítótársaságok, méghozzá plusz költség nélkül. Ilyenek például a melléképületek biztosítása, a családhoz tartozó sírkövek biztosítása, vagy akár a kutyánk által okozott károk biztosítása az udvarunkban.

Példaként feltüntetjük, hogy egy lakásbiztosítás éves díja 80.000 eurós biztosítási összegre 37-38 euró körül mozog. Az olvasóinknak persze mindig tudunk még ebből is kedvezményt intézni. :)

A felülbiztosítottság akkor következhet be, ha például a rossz üzletkötő látja, hogy nincs konkurenciája, és mivel ő a kötött üzlet után kapja a jutalékát, az ingatlan értéket felülbecsüli. Kár esetén a kárszakértő megállapítja, hogy a biztosítási összeg 140% az ingatlan értékéhez képest. A kártérítést azonban csak a valós ingatlanértékből kapjuk, ilyen esetben tehát feleslegesen fizetünk nagyobb biztosítási összeget minden évben.

Amit ajánlunk, hogy mindenképpen vegyük elő a fiókból a lakás-, illetve házbiztosításunkat, nézzük meg mikor is kötöttük pontosan és mekkora biztosítási összegre. Az ingatlanunk értékét az értékbecslésből (znalecký posudok) olvashatjuk ki, ha nem rendelkezünk újabb változattal, akkor megkérdezhetjük ingatlanértékesítő ismerősünket, vagy az interneten találunk erre szolgáló kalkulátorokat is.

Ebben a bejegyzésben csak az ingatlan biztosításáról esett szó, az ingóságok, tehát a lakberendezés biztosításáról és azok hibáiról egy következő cikkben írunk.


Ezt feltétlenül olvasd el!

Hitelt halasztasz? Mutatjuk, mennyibe fog kerülni Hitelt halasztasz? Mutatjuk, mennyibe fog kerülni

Ezek még érdekelhetik

  • Amikor a biztosító fizet(ne) #2 - Mennyibe kerül egy helikopteres mentés Ausztriában?

  • Ne sajnálj pár eurót, ha autóval utazol külföldre! Nézd meg, mi mindent téríthet az utasbiztosítás

  • Jó hír az autósoknak: a biztosító kötelező átfizetni a szélvédőn keletkezett kárt!

  • Amikor a biztosító fizet #1

  • abcd

  • Rádiofélvétel - Miért ne spórolj biztosításban